Stephen Carpenter (Deftones) signature gitár EMG 81-7-esekkel.

Íme a fantörpikus Fredman Ekman Studio:

Kösz Ádi!

Aki nem ismerné (fel) őket, felülről lefelé:
- 2009 - Az első két lemez újrakiadása: CD1: 2003 - Rosenkreutz kémiai menyegzője CD2: 2005 - A szokásos kora reggeli ordítás
- 2008 - A kényelmetlen lemez
- 2005 - A szokásos kora reggeli ordítás

A minap találtam pár régi koncertjegyet. Íme:

Kronológiai sorrendben fogunk haladni, így kezdésként életem első mezét láthatjuk, a Borussia Dortmund tudja az ég, mikori felsőjét. Tudni kell, hogy mostohaapám és köztem annak idején egyetlen közös pont akadt, a foci. Mivel a magyart sose szerette, viszont sokáig Németországban volt vendégmunkás, s jó érzéssel gondolt ezen évekre, így nem is volt kérdés, péntek-szombat esténként (már amikor én nem voltam Zete-meccsen) mit vártunk a legvadabb izgalommal. Igen, a Sat.1-en futó Ran Bundesliga-összefoglalókat. Két kedvenc csapatunk volt, a Borussia Mönchengladbach - akkor még Effenberg-gel, Dahlin-nal stb. -, valamint a Borussia Dortmund - 'Chapi', Sammer, Ricken, Herzog, Kohler, Riedle, Andy Möller, micsoda nevek, ugye. A rajongás édesanyám figyelmét sem kerülte el, s egyik reggel az alant látható mezzel a hóna alatt toppant be a napi lengyelpiacozásról. Hosszú ujja és fehér színe miatt - a BVB színe a citromsárga-fekete - nehezen kedveltem meg, de végül csak sikerült. Még annyit, hogy bőven a BEK-győzelem előtt volt mindez, de mikor levertük a Juvét, a rá következő nap esedékes aktuális osztálykiránduláson a mezt boldog-boldogtalan megcsodálhatta, hisz Sockával a busz hátsó ablakában félóránként alaposan meglobogtattuk.

97-98 környékén járhattunk, mikor megfogant bennem a gondolat, hogy ideje lenne már vennem egy ZTE-trig(!)ót, hisz mégiscsak ott virítottunk Vámosi Danival és Erdélyi Robival az Armadában hazai pályán és néha idegenben (Haladás, Fradi, Nagykanizsa, Fecóval a Lenti Mumor FC pályaavatója, bár biztos volt több is, de ezeken a helyeken biztos), korábban Tóth Zolival pedig a nyugdíjaslelátón, így be is szereztem egyet, melyre egomán létemre a saját nevem - na jó, igazából nem tudtam eldönteni, hogy Sebők Józsi, Cornel 'Kásu' vagy Szabó II Zsazsa neve kerüljön rá, Vámosi meg azt mondta, hogy akkor legyen rajt az, hogy Ekman, én meg, mondom, miért is ne, végülis így leszek igazán menő - és kedvenc mezszámom került (Ricken miatt, nyilván, de nem a két góljának köszönhetően, bár ezt úgysem hiszi el senki). Öcsém most a ZTE ifiben zúzza, úgyhogy lehet, hogy egyszer lesz majd egy valódi 18-as Ekman mez is. Nem ide tartozik, de a család jó barátja volt Balog Zoli, híres-neves ZTE-védő, gyerekkori szerelmem, a nálam minimum egy tizessel öregebb Győrffy Edina férje.

Édesapámék egyik üzleti parnere egy Vicenza-i székhelyű cég volt, akik meginvitáltak minket egy általunk kiválasztott Vicenza-mérkőzésre. A KEK-menetelést követő szezonban történt mindez (noha az ott vásárolt ülőpárna még a két évvel korábbi kupagyőzelmet ünnepelte), s a Pongrácz-család mérhetetlen Juve-mániánának köszönhetően egy Juventus elleni bajnokira esett a választás. Mindenki kapott egy csapat által dedikált mezt - nekem Di Napoli-é jutott. Nem, nem DE (!) Napoli, csak majdnem -, a Juventus győzött, én pedig vásároltam egy hamis Napoli-mezt a Vicenza szurkoló boltban.

A magyar válogatottas sál, ha jól tudom, kifejezetten az 1998-as zalaegerszegi, Szlovénia elleni találkozóra készült (2-1-re nyertünk, telt ház, életem egyik legszebb élménye), a Zetéset pedig a tavalyelőtti ZTE-Körmend kosármeccsen vettük - volt egy ilyenem korábban is, amit a téli Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokság talán 1999-es vagy 2000-es egerszegi állomásán vesztettem el a sportcsarnokban.

Tisztában vagyok vele, hogy kurva gyűrött mind, de a szekrény mélyéről kerültek elő. A következő sportos bejegyzés jegyeket és egyéb relikviákat tartalmaz majd.

Maradjunk annyiban, hogy mindenről Bélusti és Bukija tehet. Én ártatlan vagyok, Isten bizony! Designed in California, assembled in China, bought in Hong Kong, traveled to Budapest, then found home in Zalaegerszeg. Pénteken.

Jópár évvel ezelőtt a nyíregyházi MCD lemezboltban vásároltam kb. 500 forintért a Paradise Lost - So Much Is Lost valamint Permanent Solution maxit/ep-t, amik a Host albumuk csatolmányai voltak.

Csakis a Draconian Times és a One Secondos rajongásom, valamint a főiskolás időkhöz mért alacsony ár volt az ihletadó a vételezésre, amit természetesen később nem is bántam meg.

Mivel én nem voltam soha Depeche Mode rajongó, ezért hidegen hagyott bármiféle szarozás vagy becsmérlés a nagylemezüket illetően. Ezen a két kis kiadványon ennek ellenére mégjobban elektronizálódtak a számok, lévén remixek garmadájáról van szó. A Permanent Solution első négy dala a címadó újraértelmezésekből állt, a maradék pedig a Host három dalának élő felvételét takarták. Ennyi idő távlatából úgy rémlik már elsőre megfogtak ezek a minimál hangszerelésű édesbús rövid dalok, mindegyikben volt valami ölelnivaló Holmes-os dallam és talán itt kezdődött el igazán a Hetfield-es hangszín elmélyélülése is, ha túl nagyot nem tévedek. A lényeg az, hogy miután véremmé vált ez a három szám, letöltöttem a teljes Host albumot és klinikai hangzásban élveztem tovább kedvenc számaimat. Időközben egy kedves lánnyal is összeismerkedtem akit szintén megigéztek ezek a könnyen befogadható nóták. A lány azóta messze él és idén találkoztunk volna ismét hosszú idő után. Jó ötletnek tűnt, hogy megajándékozom ezzel a lemezzel (természetesen eredetiben immár), így meg is rendeltem rögvest még időben, hogy a találkozón majd átadhassam neki. Nyilván a rendelés jó két hónapot csúszott így maradt nekem egy Host lemez, amit nem is bánok, hisz valamikor úgyis megvettem volna. Az ára is csak 1900 forint volt, úgyhogy mégis van happy end. Jó tíz évvel az album megjelenése után jöttem csak rá arra, amikor fizikailag is a kezemben tartottam a cd-t, hogy talán még egy momentum is közrejátszott abban, hogy a szívemhez nőtt ez az album. Ez pedig nem más, mint ez a mélykék, rideg színvilág, ami egyértelműen a Demanufacture album tudatalatti receptorát birizgálta eddig elrejtve előlem. Host, be my guest.